megint hétfő...

Ezen a héten is sikerült megélni sokféle érzelmet. Írtam már  nektek, hogy blogot írni annyit jelent, hogy az embernek muszáj valamilyen szinten beengedni az olvasókat az életébe. Ugyanakkor kötelező határt is szabni. Fontos, mert léteznek olyan olvasók, akiket nem szívesen lát az ember vendégségbe. És mivel kiszűrésük lehetetlen, ezért fontos, hogy sem a gondolatainkat, sem az érzéseinket, de még a körülöttünk zajló eseményeket se osszuk meg teljes egészében. Mert védtelenné vállunk.

Ezen a héten is volt minden. És még nincs vége. De nem ez a lényeg. Hanem az a sok szeretet, amiben megint részem volt. Apróságnak tűnő óriási gesztusok. Törődés. Támogatás. Segítség. Közös kávé. Közös együttlétek. Család. Férj. Gyerekek. Anya. Barátok. Néha az események azon dolgoznak, hogy hidd el végre, mennyire értéktelen, rossz ember vagy. Vagy, hogy mennyire rosszul végzed a dolgod. És találod magad álságos, képmutató tekintetekkel szembe. De ugyan mi baja lehet az embernek? Ugyan lehet e baja az embernek, ha családja van, és barátai? Persze, lehetnek fájdalmas, nehéz percek. Sőt, órák, hetek, hónapok..... Elviselhetetlen problémák. De csak ha nincsenek körülötted szerető karok.

Úgy vagyok össze rakva, hogy észre veszek minden apró jót. És elképesztően boldog vagyok. És állati nagyra becsülök mindent, amit kapok. Kaptam a héten:

- öreg tésztát kenyérhez, meg egy gyönyörű horgolt virágot, amit a Nájda már el is csent tőlem - Macus -tól

- díjat Ami - tól

- süti kóstolókat Limara -tól

- baráti együttlétet szakmai segítséggel Timi -től

- egy gyönyörű míves, zsűrizett festett tojást  Katyi -tól, amit természetes saját kezeivel készített

- baráti beszélgetéseket - Györgyikétől, Gesztenye -től, Jankai Zsuzsitól, és még folytathatnám, de úgy is valakit kihagynék.....

És volt a héten Csajos klub. Lenn a Maros parton. Kevesebben voltunk, mint szoktunk. Jött viszont néhány nagyon kedves új tag. Olyan emberek, akik gyönyörű dolgokat alkotnak. Megint jó hangulatúra sikeredett. De ami a lényeg. Dóri tapintható változása, ami remélem tartós lesz. Még azt is megengedte, hogy fényképet készítsek róla. Na azt már nem, hogy ide fel is tegyem. És a torta. Böbőce tortája. Elképesztő tortákat készít. Olyanokat, amik után én csak ácsingózok, hogy valaha én is képes leszek hasonlókat készíteni. Gyönyörű marcipán csodák. Marcipánból csajokat formázott, és rácsücsültette őket a tortára. 

Böbőce az Ő csoda tortájával

Izgalmas játék volt. Megpróbálni kitalálni, vajon melyik csaj, melyikőnket ábrázolja? Móka, vicc, kacagás, minden közhely nélkül, ez volt. Páratlan kezdeményezés. Közösségépítés. Én ezért tejesen oda vagyok. Nem hiszem, hogy van fontosabb dolog a világban, mint az, hogy az ember ápolja a kapcsolatait azokkal, akiket szeret, és akik viszont szeretik az embert. És ebbe az önmagunkkal való kapcsolatápolást és törődést is bele értem.

Macus és Ildi

Jutka és Juli

Juli és Reni

Timi barátnőmmel! Marcsi, Te meg hová lettél? Végül egyetlen képre sem kerültél rá? Vagy kitörölted őket?

Azt gondoltuk a majális napja is pont olyan verőfényesre sikeredik majd, mint a szombat délelőtt volt. A szombat délután fenyegetően sejtetett már valamit, mégsem gondoltam volna, hogy ilyen zuhéra ébredek. Szegény gyerekek. Lőttek a vattacukornak. Lőttek az üdítőnek. Lőttek a 3.526-ik babának. És lőttek a 3.526-ik kisautónak. Május első vasárnapja, Anyák napja. Épp hogy felébredtem, még csak a fürdőszobában tébláboltam, amikor a gyerekek már az általuk festett tegnap gondosan elkészített rajzaikkal bombáztak. El sem tudjátok képzelni, micsoda óriási dolog Anyának lenni. Egyszer sok évvel ezelőtt voltam valakinek az anyukája. Másfél évig. Aztán egyik napról a másikra elveszítettem az első és akkor még egyetlen gyerekemet. És hirtelen megértettem, hogy ezzel megszűntem Anya lenni. Anya voltam. Valakinek az anyja. De nem tudtam megszeretni. Nem tudtam megmutatni. Fizikai megsemmisülésével egyszerűen kézelfoghatatlanná vált, valószínűsége számomra is magyarázatra szorult. Annyira fájt, amire nincsenek szavak. Ez valami leírhatatlanul fájdalmas dolog. Kegyelmet kaptam az élettől. És hamarosan újra klasszikus értelemben is anya lehettem. Újra átölelhették a nyakam puha gyermek kezek. Újra csattant puszi az arcomra. És végre újra lehettem mérges valakikre. Nádja nyáron 6 éves lesz. Borisz pedig 3. Az oviban Anyák napi ünnepség volt. Egy alkalom, ahol szabadon kisírhatja az ember magát. Senki nem kérdezi, miért sír az ember. Hoztam is a formám, többé kevésbé végig szipogtam az egészet. Útban az ovi felé a Nádja gondosan felkészített, hogy uralkodjak magamon, és ne tetézzem a helyzetet a mindenkit túl hüppögő sírásommal és orrfúvásos trombita szólóimmal, amit persze készségesen meg is ígértem. Bezzeg amikor elkezdte egyedül mondani a verset, minden addigi vissza fogottságom köddé vált. Láttátok volna, milyen profin jelezte kívánságát, miközben szavalta a verset, hogy azonnal hagyjam abba a bőgést!

na most én mondom egyedül a verset. Anya, kérlek, ne bőgj már!

ovis társakkal

csízzzzzzzz Anya csízzzzzzz

Na és az én Anyukám? Aki az én gyerekeim Nagymamája is? Mit mondhatnék? Ha hiszünk abban, hogy magunk választjuk a sorsunkat amikor erre a világra megszületünk, akkor ő sem volt bátortalan és nem a könnyebbik utat választotta. Küzdelmes élete volt. Elképesztően erős ember. Látjátok, mennyire fontos, hogy mit lát a gyerek? Én nem tudom, mire gondolt Ő, mit érzett, de azt láttam, hogy mit csinált végig. Fáradthatatlan volt és erős. Nagyon, nagyon jó anya. Emlékszem, ahogyan az ölében ültem. Emlékszem a senkivel össze nem téveszthtő Anya szagára. Emlékszem a teste védelmező melegére. Emlékszem a simogatásokra. A szeretetre. A támogatására. Nekem Ő az Anya. Gyerekként arra gondoltam, ha én képes leszek csak fele ilyen jól csinálni a dolgaimat, már nem lesz kudarc. Emlékszem a sütikre, amiket sütött. És emlékszem a sütikre, amiket hozott. Emlékszem a gondoskodására. És emlékszem a rettegésre, hogy elveszíthetem. A rettegés örök. Ezért hát arra kérem a jó Istent, tartsa meg nekünk az édes jó Anyukámat tudom, hogy óriási kérés, de mindörökre! Köszönöm Anyukám, hogy Te vagy az Anyukám! Nagyon szeretlek!!!