megint hétfő

A tegnapi riadalomból felocsúdva, nyugton átolvasva az alapítvány pénzügyi elszámolásával kapcsolatos felrótt hiányosságokat, összegezve jelenthetem, hogy csak a szokásos, jó magyar szokás szerinti bürokratikus, inkább had ne illessem jelzőkkel milyen megnyilvánulásról van szó. Konkrétan 3 forintnyi eltérés, és hogy legyen azért feladatom, néhány aláírás, és néhány fénymásolni való. A napokban mihamarabb rá veszem magam a dolgok összeszedésére, aláírosgatására, fénymásolására..... Így már jobb! Csak hogy bele csapjak a gasztrotéma kellős közepébe, had áruljam el nektek, hogy a héten minimum 3 féle sütit készítettem. Semmi extra. És nem bolondítottam meg egyiket sem semmivel. A hagyományok hagyományos hete volt. A szezon előtti fejhajtás. Nyáron nyári alma. Almából almás pite - és kevert almás, amivel még tartozom -. Aztán elkészült talán eddigi pogácsa próbálkozásaim egyik legsikeresebbje. Limara tanácsait megszívlelve kínosan ügyelek arra, hogy a tésztám inkább lágyabb legyen. Snassz kis tejfölös pogácsa. Csúcsszuper! A gyerekek kétpofára falták. Különösen nagy apropója volt a dolognak a héten ismét látogatóba hozzánk érkező hányás miatt is. Szegény kicsi Nádjám! És persze szegény én. Ki az, aki hajnal 3 óra 30-kor nyöszörgő jajveszékelésre szeret ébredni. Már rohantam is a piros lavorért és hamarosan üzembe is helyeződött. Hányni önmagában véve is undorító. A legtöbb ember utál hányni. Ha rám kerül a sor, én még egy kis ösztönösen megérkező párhuzamosan zajló sírással is megfejelem a dolgot. Ráadásul az  az ordítva hányós típus vagyok. Azzal sem árulok el túl nagy titkot, hogy mennyire elveszítem az önuralmam ha bármelyik gyerekem beteg, ha hányásról van szó, egyszerűen hisztérikus vagyok. Most, hogy ráadásul egyedül is voltam itthon a gyerekekkel, a rémültséggel is egyedül kellett megküzdenem. Túl lettünk rajta, még egy nap volt, aztán oké, másnap már meg is érkezett a rendelés: - Anya, süssél pogiiiiiiiiiiiittttttttt !!!! Egyébként sem jelent kínt, ha ilyesmire kérnek, ráadásul ha beteg gyomrok kiáltanak gyógypogik után, félálomban is indulok a konyhába! Megérte, ezt elhihetitek. Gondoltam, egy nap alatt túl lettünk a dolgon, és már már megkönnyebbültem. Aztán pénteken a Nádja kinyögte, hogy rosszul van. Na, irány az orvos. Nem mertem a hétvégés ünnepi pár napot megkockáztatni, hogy akkora engedjünk teret valami förtelmes betegség kibontakozásának. Jobban is tettem, mert kiderült, hogy egy jó kis felfázás is párosult a gyomorpanaszos rettenet mellé. De közben, hogy egy pillanatra vissza kanyarodjak a heti gasztroélményekhez, megint csak engedtem a gyerekek követelésének. Aug. 20-án kürtöskalácsot sütöttem. Jó sok lett belőle, természetesen nem elég, nekem viszont elég a készítéséből megint néhány hónapra. Apropó! Nem néztétek véletlenül 20-án a tűzijáték után a filmet? Emlékszem, egyszer már annyira vártam, aztán az a fránya Forma 1 keresztül húzta az egészet! - "Ízlések és pofonok" lesz ma este! - hívta fel a férjem a figyelmem a filmre! - Neked való! - mondta - Gasztro, és azt írják vígjáték! Hát, a műfaj definiálásán már a film elején eléggé meglepődtem. Néhány perccel a film megkezdése után ugyan is, én már a könnyeimmel küszködtem. És innentől kezdve nem volt megállás, jött a szokásos dolog. Olyan mértékű bőgés, amihez már fel is kell ülnöm, fekvő helyzetben ennél a fajta bőgésnél a fulladásos halál  veszélye fenyeget. Ilyenkor a rengeteg könnytől már semmit nem látok. Elégedett vagyok. Alig van alkalmam a mindennapok nagy rohanásban a megtisztulásra. Mennek a napok egymás után, a megint hétfő bejegyzések az idő múlását még inkább demonstrálják. Én, aki nagyon is tisztában vagyok az élet valós értékeivel is hétköznapi lény vagyok. Olyan, aki intézi az intézni valóit, hamarabb elveszti az önuralmát mint kellene és veszekszik azokkal piszlicsáré dolgokon, akiket a legjobban szeret. Én aztán tudom mennyire törékeny az élet. És még én is hajlamos vagyok megfeledkezni róla. És pittiáner dolgokon bosszankodni. A film tarkón vágott. Hát megy az élet tovább azok nélkül is, akik nélkül elképzelhetetlennek tűnt valaha minden. A film végén kitápászkodtam az ágyból. Szétbőgött arcommal betotyogtam a gyerekekhez. Csak ültem az ágyuk szélén és néztem őket. Angyalt láttam aznap éjjel. Egyet, kettőt, hármat vagy négyet is biztosan belőle!!! Megtisztultam, megnyugodtam, és a következő eszmélésemig újra hálás lettem. Mindazokért, akiket szeretek!

Érte, és Érte és Érte, és mindazokért is, akik hiányoznak a képről, de szeretem Őket