2011. augusztus 17., szerda

sajtos, sós keksz

Azt semmiképpen nem állítanám, hogy óriási társadalmi életet élünk Makón. Valahogy mégis úgy alakul, hogy sosem unatkozunk. És a blogolásnak hála, lett néhány jó emberbarát körülöttem, akikkel bármikor szívesen találkozom, ergo nagyon de nagyon jó nekem. Vannak időszakok, amikor a távolabb élő barátok is haza látogatnak a rokonokhoz, és nagy örömömre, ha idejük engedi, minket sem hagynak ki a szórásból. Ünnepek körül többek is egyszerre haza jönnek. Vagy nyáron.....Vagy téli szünetben.... Vagy csak úgy....Ilyenkor kicsit sűrűbb az életünk, többen jönnek hozzánk - amit én úgy, de úgy imádok -  ilyenkor pedig kifejezetten társas lényeknek érzem magunkat. Bár tudom, hogy semelyikük sem várja el tőlünk, de nagyon szívesen készülök valamivel, amivel meg lehet vendégelni Őket. Nem volt ez máshogy a múlt héten sem. 3 fős rögtönzött osztálytalálkozó kerekedett,
Mariann, az találkozó egyik igen szimpatikus tagja
természetesen valamennyiőnk gyerek tartozékával együtt. 
a lányok, akik egy nap eltéréssel egy idősek
Nálunk talán már csak a gyerekek érzik ilyenkor jobban magukat. 

Időm kevés, de valami mégis csak kell. Így esett választásom ezekre a sós kis kekszekre. Gyerekbarát motívumokat igyekeztem válogatni. És hogy milyen volt a fogadtatás? Hát, a Tesco-s ropikra jobban rárepültek a gyerekek. Pedig a keksz nagyon finom, ajánlom szíves figyelmetekbe, de azért beismerem, ha kicsit tovább sütöttem volna, a kekszek roppanósan, kelendőbben lettek volna. Hogy honnan vagyok olyan biztos ebben? Másnap néhány percre grillfokozatra tettem őket. Ettől kicsit bár megpörkölődtek, de kifejezetten jót tett a kekszeknek!
 Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 6 dkg zsír
  • 1 tojás
  • 1 tk. só
  • tej
  • sajt
A lisztet a sütőporral, zsírral, tojással, sóval és annyi tejjel jól össze gyúrjuk, hogy kemény, de nyújtható tésztát kapjunk. A tésztát kinyújtjuk jó vékonyra, majd olvasztott zsírral megkenjük, sóval megszórjuk, majd meghintjük reszelt sajttal. Ezután a szokásos módon a tésztát össze hajtogatjuk - alulról fel középig, felülről le középig, majd egymásra hajtjuk a tésztát, jobbról balra középi, majd balról jobbra középig és megint egymásra. Ezután még 4-szer ugyanezt megismételjük - nyújtás, zsírral megkenés, sózás, sajttal megszórás, hajtogatás. Amikor elkészültünk szép vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd vagy felkockázzuk, vagy formákra szaggatjuk és előmelegített sütőben  - 200C - kb. 15 perc alatt készre sütjük.
Nem jellemző, hogy sós kekszeket sütnék, de nekem ez nagyon tetszett és ezzel le is tudtam a vendégvárás sós rágcsa részét.

2 megjegyzés:

  1. Na, éppen ezt a receptet akartam feltenni a blogra, ugyanezt sütöttem hétvégén persze tej és sajt nélkül, magokkal, de jó volt nagyon! Na, majd csúsztatok, és később az újdonság erejével! :-)
    Puszillak, és remélem mi is össze tudunk majd jönni egy kicsit valamikor, mert már ideje lenne...

    VálaszTörlés
  2. Ne rágd magad, a gyerekek nem mindig az egészségesebb után nyúlnak. Ha otthon a teszkós ropi van csak, akkor ahhoz szoknak hozzá.

    VálaszTörlés