2010. november 21., vasárnap

kürtős kalács


Az az igazság, hogy nagyon gyakran sütök. És mindig hatalmas lelkesedéssel. Örömmel, hogy majd milyen nagy boldogságot okozok vele a gyerekeknek, a családomnak. Na és persze magamnak, mert be kell valljam, imádok enni, különösen sütiket, férfiakat megszégyenítő mennyiségben. Miután gőzölögve kikerül a süti a sütőből, már szelem is fel, mert nem bírok magammal, muszáj megkóstolnom. Ennél a fázisnál még a gyerekek is ott tobzódnak körülöttem, és rendszerint ki is nyilvánítják tetszésüket. Kicsit később már cseppet sem érdekes, csak néha, kivételes esetekben. Úgy alakult, hogy az én roppantul finnyás kislányom, rajong a kürtös kalácsért. Erzsike mama már sütött, de mivel nekem nincs olyan fa hengerem, amire a tésztát rá kell tekerni, valahogy eszembe sem jutott, hogy megtörténhet velem valaha az életben, hogy ezzel a finomsággal kényeztethetem a gyerekeket. Meg azt is gondoltam, hogy kell hozzá valami speciális sütő, minimum kemence, amibe téve, vagy valami, ami fölött forgatva a kalácsok gyönyörűre sülnek. Aztán lett nekem egy nagyon kedves olvasom - Terike -, akinél bukkantam a kürtös kalács receptjére. Több csodás áthidaló megoldással látott el. És tényleg, milyen leleményes az ember! Na nem én, mert nekem sosem jutott volna eszembe, hogy a fa henger hány és miféle dologgal helyettesíthető. Kukoricaszár! Hát nem csodálatos? Ahhoz túlságosan lustának bizonyultam, hogy neki lóduljak kukoricaszár keresésének. A másik elképesztően kreatív ötlethez papírtörlő guriga szükséges.  Irdatlan mennyiség  papírtörlő guriga állt rendelkezésemre. Prózai oka van. Környezetvédelem,  azaz hulladék újra hasznosítása. A gyerekeknek meg lehet mutatni, mennyi hasznos és ötletes dolgot lehet készíteni a kidobásra ítéltetett szemétből. Most jövök rá, ha igazi környezetvédő lennék, papírtörlőt sem használnék. Talán ehhez túlságosan is mai ember vagyok. Szóval az ötlet szuper.A gurigákat be kell vonni alufóliával, megkenni olajjal, és erre kell tekerni a kb. 2 cm szélesre vágott csíkokat. 

De ehhez előtte össze állítjuk a tésztát. A tészta receptjét Terikétől vettem kölcsön:
Hozzávalók:
3dl tej
80-85 dkg liszt
3 evőkanál kristálycukor
1 kávéskanál só
2 tojás
2 tojássárgája
8 dkg margarin
4 dkg élesztő
És amibe hempergetjük:
1 vaníliás cukor 
8-10 kanál kristálycukor a görgetéshez+
1-2 vaníliás cukor
Ízlés szerint lehet a cukorba diót, fahéjat tenni.
Terike javaslata, hogy az összes hozzávalót tegyük bele a kenyérsütőbe, ott dagasztjuk, kelesztjük. Nekem nincs kenyérsütő gépem, ezért én állítottam össze a tésztát, dagasztottam - bár azt amit én ilyenkor előadok, dagasztásnak nem merném nevezni -, majd kelesztettem.
Élesztőt felfuttattam picit cukros, langyos tejben, és amikor jó, hozzáöntöttem a liszthez, amihez kevertem a cukrot, pici sót, tojásokat, és az olvasztott margarint is. Annyi langyos tejet adtam hozzá, hogy a tészta szépen összeálljon. Betakartam, meleg helyre tettem, és vártam, hogy duplájára keljen. Ezután folytattam tovább Terike útmutatásait, miszerint:
"a tésztát kiborítom a lisztezett gyúródeszkára és fél centi vékonyra nyújtom." És ekkor érünk a már előzőekben ismertetett fázishoz, vagyis a tészta feltekerése az olajjal megkent papírtörlő gurigákra. Majd a feltekert tésztát tenyerünkkel meggörgetjük párszor, így kicsit egyneműbbé válik a tészta a gurigán. A változatosság kedvéért most a feltekert tésztát kenem meg olajjal, mert így tud  a kristálycukor jól megtapadni, ami nélkül a kürtöskalács elképzelhetetlen lenne. Miután megkentük a tésztát olajjal, jól meghempergetjük az ízesített kristálycukorba. Tehetünk bele fahéjat, vaníliás cukrot, diót, kókuszt, kakaót, lehetőségeink határtalan. Ezután  tepsire rakjuk a gurigákat, és ott is kelesztjük még 10-15 percet. 180C-os előmelegített sütőben pirosra sütjük. Ezzel a fránya sütéssel mindig nehézségeim adódnak, szokás szerint az első adagot kicsit túl sütöttem, a másodikkal már résen voltam, azok lettek tökéletesek. Nagyon jó segítségem volt, a Nádja volt a kiskuktám. Engem is meglepett, hogy 5 éves létére milyen ügyesen segített, és mennyire élvezte. A kürtös kalács hatalmas és osztatlan sikert aratott. A gyerekek gyakorlatilag nem teltek be vele, csak ették, és ették és ették. Reggelre összesen egy darab maradt belőle. Amikor pedig elfogyott, a következő kérés hangott el:
- Anya, süssél még egyet!!!!!!! Majd nem sikerült rávenniük, de aztán sikerült lebeszélnem magam és őket is róla, és helyette kekszet sütöttem. De az már egy következő történet.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök,hogy tudtál ötletet meríteni a kürtős kalács sütésemből!
    Látom nagyon ízlett Nádjának is!
    De jó,hogy van aranyos segítséged!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon boldog vagyok,hogy sikerül! Ne hargudj,hogy nem voltam figyelmes és nem néztem meg az üzeneted. Lényeg,hogy sikerült!
    Anya! Süssél még egyet!!!!

    VálaszTörlés
  3. Terike, nagyon hálás vagyok a receptért, meg az instrukciókért. De most már az Isten sem óv meg attól, hogy hetente süssem a gyerekeknek. Eddig az egyetlen dolog, amit másnap is hajlandóak lennének megenni, ha maradna belőle. puszi érte!

    VálaszTörlés
  4. Szia! Véletlen találtam rád és erre a jó kis kürtösre.Az ötlet a papírtörlővel "tökjó" eddig azért nem sütöttem,mert nem volt mivel,de hála a blogodnak és persze Terikének most már nincs akadálya! Meg írom majd,hogy sikerült.Köszönöm.

    VálaszTörlés
  5. Végre megsüthettem,nagyon finom volt és milyen gyorsan elfogyott!! Köszi! Nagyon jól vagyunk most vagyok a legjobb trimeszterben a kicsi fiammal együtt!

    VálaszTörlés
  6. Én is készítettem tavaly nyáron, a múlt héten pedig Vajdahunyadon ettem igazi erdélyi kürtős kalácsot. A papírtörlős ötlet is jó. Mi itthon sörös dobozokat (szigorúan kiürített állapotban) használtunk erre a célra, ugyanúgy fóliázva. Így ugyan nagyobb átmérőjű, de rövidebb darabok készülhetnek.

    VálaszTörlés
  7. Köszi az ötletet, szuper ötlet. Szívesen megkóstolnám a Te kürtöseid is!

    VálaszTörlés