2010. november 7., vasárnap

rémálmok

Tegnap este ismét bekövetkezett a rémálom. Borisz minden előjel nélkül este fél 11 körül elkezdett hányni. Jellegzetes forgatókönyv szerint zajlik a hányás nálunk. Köhögés, felsírás és már jön is. Hisztérikussá válok, higgadtságom a történés érzékelésével egy időben válik köddé. Hanna elvesztése után talán nem szorul magyarázatra a felfokozott reakcióm. Mindig, amikor történik egy ilyen semmiből, látható, érzékelhető előjel nélkül érkező borzalom, szembesülök újra és újra az élet kiszámíthatatlanságával és törékenységével. A hányás ijesztően hangos, büdös és kellemetlen tud lenni annak is akivel történik és annak is aki segíteni próbál. Egy biztos, nem szoktak bele halni és nem kell bele halni. Miután Hannát egy hányásból kiinduló eseménysorozat következtében veszítettük el, az egyébként sem szimpatikus hányás számomra maga a pokol. Talán az élet folyamatosan tanításokat és leckéket tartogat számunkra. Nádja születése óta nem tudom megsaccolni a számát, hány hányáson vagyunk túl. Hányós gyerekeket kaptunk ajándékba. Egy biztos, a cél a kórház teljes elkerülése. Viszonylagos higgadtság megőrzése, a folyadékpótlás apránkénti folyamatos pótlása, hányáskúpról és minden más szóba jöhető hányást szüntető vegyszer, kegyszerről való gondoskodás. 
Borisz teljesen jó hangulatban volt, inkább a Nádja volt a gyanúsabb, nem mintha betegnek tűnt volna, de olyan nem rá jellemző módon viselkedett, ami nála nem ritkán betegség előszele lehet. Nem mellesleg oltári nagy színésznő, persze annyira csak mint minden más gyerek, ha valamit el akar kerülni, vagy el akar érni.
A rémálom kezdete előtt nem sokkal még ezt láttam a másik szobából.
Nádja az öccsét takargatja

Hihetetlen, hogy a lányokban milyen mértékű genetikusan kódolt viselkedésminták vannak, mint pl. a gondoskodás. Persze érzelmi motiváció van a dolog mögött, hiszen szeretik egymást nagyon és minden veszekedés és testvérharc ellenére foggal-körömmel kiállnak egymásért a korosztályuknak megfelelő szinten és módon. Az éjszaka nem tartogatott egyikünk számára sem túlzottan sok alvást, de legalább a sors kegyének köszönhetően megúsztuk 3 hányással, ami viszont kitartott egész éjszakára. Ha a gyerekek közül bármelyikőjük beteg, képtelenek vagyunk magukra hagyni őket, valamelyikőnk biztosan mellettük tölti az éjszakát az ágyuk mellé helyezett szivacson. Ilyen állapotban az alvás minősége reggel ordítva kiált a gyűrött arcokon. Sikerült ugyan aludni sőt még álmodni is, még ha úgy is tűnt, semmit nem aludtam. Az álmok valóságos érzelmi rémálmok voltak. Minden jött összesűrítve, minden, mi fájdalmat, félelmet jelent az életemben. Jöttek a lerendezetlen sehogyan nem megoldott kapcsolatok - szerencsére nem sok van belőle -, amiket bár próbálok éber állapotomban érzelmileg nem feltupírozva megélni, úgy tűnik mégis bántanak, mert álmomban jöttek kísérteni. Így-vagy úgy, de kimondatlanok, lezáratlanok, amiket húzok magammal. Az álmok nem hazudnak, úgy tűnik nagyon is fájnak ezek az élmények. A másik féllel vajon mi lehet?
És jöttek az álmom félelmek. A valós félelmek. Félelmek a veszteségtől. Félelmek attól, hogy elveszíthetem azokat, akiket szeretek. Talán az álom ezen része nem is szorul különösebb magyarázatra. Szerencsére éberen aludtam, és Borisz egyik mocorgása felrázott ebből az izzasztó, fojtogató álommoziból. Boriszka hihetetlen, hogy alig két évesen érti a kérdést: - Fáj a hasad? - Nincs hányingered? - Hánynod kell? Délelőtt már a homokozóban játszottak a nővérével, amikor  a konyhából csodálva őket, ki kiáltottam nekik: - Borisz, jól vagy? - Nem fáj a hasam.- jött a válasz tőle. 
Kösz, jól vagyok.......
Engem elképesztően lenyűgöz az értelmességük. Hihetetlen, hogy ennyi idősen is miket nem értenek. Mi minden kifejezésére nem képesek! Szerencsére a nap hátra lévő részében már minden rendben volt vele. Amikor a temetőbe virágot vittünk, már erősen verte a tamtamot, hogy : - Éhes vagyok Anya, Nagyon éhes vagyok!
Most már lefeküdtek aludni. Mindenesetre felkészülve minden eshetőségre, arra az esetre, ha Nádja követné ma Borisz példáját, előzetes megállapodás alapján a kis piros hányós lavor Nádja ágya mellé került ma estére.

3 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon sajnálom! A hányós gyerek nagyon rémísztő tud lenni, Nektek különösen. Ráadásul valamiért törvényszerű, hogy éjszaka következik be. Örülök, hogy már jobban van!

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, ha lehet, még nehezebbé teszi a dolgot az, hogy rendszeresen éjszaka kezdődnek a hányások, amikor nem igen van hová segítségért fordulni.

    VálaszTörlés
  3. Egy gyerek mindig éjjel, hétvégén, esetleg ünnepnapon beteg és kész. Ez egy törvényszerűség, akár hányás, kruppos köhögőroham, láz vagy görcs, tutira éjjel.
    Mi meg olyankor átmegyünk alvás nélküli gépbe. Nálunk a hányás nem jellemző, hálisten, mert én meg az Encsi újszülöttkori dolgai miatt rettegek tőle. Nálunk a láz a mumus, tudod miért.

    VálaszTörlés