2010. november 10., szerda

Vaníliás karika


Persze ki más vágyakozott volna olyan erővel a vaníliás karikák után, hogy amint tudott, neki is veselkedett az elkészítésébe, mint én?
Bárcsak az angol tanulás iránt is ilyen erős elkötelezettség és szenvedély fűzne................ Nálamnál jobban ezután már csak a férjem vágyakozik. 
Gyermek korom óta az egyik első számú favoritom. Szerintem ezt senki nem tudja rólam, talán azért sem, mert én is csak tegnap jöttem rá erre. Olyan drága volt mindig, hogy nem tömhettem degeszre a hasam vele szinte sosem, egész eddigi életemben. Na gondoltam, velem nem lehet kibabrálni, majd most jól tele pakolom a böndőmet. Úgy hogy fogtam magam, és össze állítottam a tésztáját  tegnap, a gyerekek segítségével. Felbecsülhetetlenül nagy segítségeim voltak. Minden úszott a liszttől és ragadt a tésztától. De legalább meg lett. A mai délutáni alvás utáni programnak szántam a kis karikák kisütését. Nem volt sok kedvük hozzá. Mert hogy a tv előtt ülni és akár 100x-ra is valamelyik kedvenc meséjüket bámulni sokkal izgibb, legalább is egész addig míg rá nem éreznek a ház felfordításának édes ízére. Én meg ilyenkor bizonytalanodom el a határozottságom helyességét illetően, nem lett volna érdemes mégis a könnyebbik utat választanom és megadnom magam a kérésüknek. Vicces volt együtt, bár hasznukat nem sokat vettem, de végül siker koronázta közös tevékenységünket.
Vaníliás karika:
2 tojás
12.5 dkg vaj
12.5 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
35 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
1 kk. citromhéj
1 tk. vanília aroma v. vaníliás cucc
csipet só
Ezek a No Salty oldalán talált vaníliás karika receptjének alap összetevői. Kapásból dupla adagnak ugrottam neki, és azt kell hogy mondjam, így is szemtelenül kevés. Nem sok dologban tértem el a recepttől, talán csak annyiban, hogy minden módon és formában próbáltam a vaníliát vaníliásítani, mert mindig átugrom azt az alapbölcsességet, hogy a kevés néha több. Ja, és én nem csak a citrom héját reszeltem bele, hanem tisztességgel nyomtam a citrom levéből is. Egy órára kell a hűtőbe tenni pihenni, de én egy egész napra száműztem. Nem tett neki rosszat. Ezután 1 cm vastagra kell kinyújtani a tésztát és karikákat szaggatni,
elég méretesre sikerültek, melynek oka, a kiszaggatáshoz szükséges mérethiányos eszköz lesz
majd a már 180C-ra előmelegített sütőbe betolni 10 percre. Nekem nem volt elég a 10 perces sütési idő, kb. 25 percig sütöttem. Nagyon óvatosnak kell lenni a sütési idővel, mert korai próbálkozásaim szánalmas végeredményei általában a túlsütés következményei voltak.
sütés után a termetesre nőtt csoki nélküli karikák
Közben elkészítettem a csoki mázat. Fogalmam sincs más hogyan csinálja, én amit és amennyi hozzávalót találok összedobálom. Ma sem történ ez másképpen. Kb. egy tábla csokoládét beletördeltem egy kis lábasba, megszórtam kakaóporral, és cukorral és egy pici tejjel, és elkezdtem összemelegíteni az egészet. Amikor minden egyneművé vált, rádobtam egy kis vajat és azzal is össze olvasztottam az egészet.
Időközben rádöbbentem, hogy a máz mennyisége édes kevés lesz, ezért kis tejjel való hígítással orvosoltam a problémát, ami nyilván nem lett tökéletes, mert  került ugyan minden karika aljára csokoládé, de szegény utolsó pár darab, látványra jóval hígabb és fakóbb lett. Amikor a csokoládé mázzal elkészültem, az összes karika egyik oldalát egyenként bele mártogattam a csokoládéba és vissza helyeztem a tepsire száradni. Szerintem holnap reggelre tökéletesek lesznek, és az sem lesz gond, ha egymásra halmozom majd őket. Ja, persze ha marad belőle.
Ezek lennének a szépek............




4 megjegyzés:

  1. Wow! Megvan a hétvégi program ;-)

    VálaszTörlés
  2. Jó program és az ízére is rá lehet kapni.Szóval hajrá, és aztán várom a beszámolót, hogy éreztétek magatokat és hogy ízlett.

    VálaszTörlés
  3. szóval megsütöttem... segítséggel... kettővel ;-)
    ÉÉÉS... kihagytam a cukrot :'-(
    DE! mentő ötletlént nem csak megmártottam, hanem megfürdettem a csokiban és isteni lett :-D Lehetne édesebb, de a vaníliás cukor és a vanília aroma mentett a helyzeten.
    Ja, én 3-szoros adagnak estem neki, de baromi gyorsan fogy. Iszonyú laktatós kaja ez.
    Puszillak!

    VálaszTörlés
  4. Kalandos együtt sütés volt! Hát lehet árnyoldala is, ha az ember a gyerekeivel együtt sütkérezik. De megéri mert nagy kaland! Nálatok is az volt! Örülök, hogy ízlett. Nálunk is nagyon menő volt. Sajnos már csak a múlté, de hamarosan neki esünk valami másnak, vagy egy újabb adag elkészítésébe. Hogy vagytok? Meggyógyultatok?

    VálaszTörlés