2011. március 4., péntek

Cheddar sajtos zabpelyhes keksz

 
Sosem ettem még Cheddar sajtot. Persze, annyi mást sem ettem még. Csak kapkodom a fejem, amikor Marcsival találkozom, és beszélgetünk, és olyan nagy élmény nekem, hogy olyan dolgokat kóstolhatok, láthatok nála, amiről még csak nem is hallottam. Hirtelen kinyílik a világ, és én is, én is akarom, akarom, hogy nekem is legyen olyanom, és akarom én is kipróbálni őket, és akarom ismerni ezeket a dolgokat, és akarom tudni használni őket. Az más téma, hogy memóriám kapacitása már már szánalmas, így minden alkalommal megkérdezem ugyanazt, és talán egész addig nem is fog rögzülni a tudás, míg magam is be nem szerzem az alapanyagokat, és használatba nem kerülnek nálam. A Cheddar sajt valami olyasmi, amiről nem beszélgettünk. De olvastam róla máshol. És amikor Szegeden voltunk utoljára és elmentünk az egyik nagy szupermarketbe, megláttam őket, hívogatóan csücsültek a sajtos pultban, és kérleltek, szinte könyörögtek, hogy vigyem haza őket. Mit volt mit tennem, nagy, kérlelő bociszemeket meresztettem a férjemre, mire ő, áldását adta szó nélkül, egy hetyke kis biccentéssel. Hát így ismerkedtünk meg a Chedarral, akinek azóta a férjem is őszinte rajongója lett. Talán azzal sem árulok el titkot, mekkora zabpelyhes keksz imádók vagyunk. Tudat alatt talán magam is azzal áltatom, hogy a zabpelyhes keksz egészségesebb, kevésbé hizlaló, és blablabla.... A gyerekek időnként ellenőrzik a kekszes dobozt, hogy tartalmaznak e elegendő számú kakilós kekszet, és ha úgy értékelik, hogy fogytán, határozottan figyelmeztetnek, hogy pótolnunk kellene. Így született egy újabb kakilós, zabpelyhes keksz, mely az édes verzió szöges ellentéte, sós, és cheddar sajttal készült. Szívemből éreztem, hogy a gyerekek elutasítóak lesznek, egy falaton kívül nem is ettek belőle többet, pedig nagyon különleges, finom, és én szívből ajánlom mindenkinek. De nehogy azt higgyétek, hogy róluk megfeledkeztem, még akkor iziben, azonnal készítettem egy másik sós rágcsát, amit előszeretettel tömtek a pofijukba és amivel hamarosan jelentkezem.
ébredés után, Boriszka itt még lázasan
 Cheddar sajtos zabpelyhes keksz:
10 dkg vaj
15 dkg zabpehely
15 dkg cheddar sajt
1 tojás
5-8 dkg tönkölybúzaliszt
ízlés szerint fűszerek, én köménymagot, sót, borsot, és azt hiszem oregánót használtam.
Az elkészítését pont úgy csináltam, ahogyan az édes változatnál szoktam, vagyis megolvasztottam a vajat, majd bele dobtam a fűszereket, de csak nagyon rövid ideig hagytam így, nehogy megégjenek, és már jöhetett is a zabpehely. Pár perc alatt a zabpehely picit átpuhul, és amikor picit kihült, mehet hozzá a többi hozzávaló, vagyis a tojás és a reszelt cheddar sajt, a fűszerek, és a legvégén a liszt. Egy jó kis ragacsos, ragadós, de mégis picit morzsálódos masszát kapunk, amit a szokásos módon ellappangatva helyeztem sütőpapíros lemezre. A sütőt közben előmelegítettem 180C-ra, és max. 30 percig sütöttem a kekszeket. Azt hiszem én picit túl sütöttem őket, de nekünk így is ízlett, kivéve a gyerekeket. Meglepődtem, mert amikor a sütőbe kerültek a kekszek, valami hihetetlen módon habzott a sajt, de mire megsültek, a habok is eltűntek.

6 megjegyzés:

  1. Tök jó ötlet ez a zabpelyhes sós variációja!
    Ügyi vagy!
    Pussz!

    VálaszTörlés
  2. Fevi!
    Még én sem ettem ilyen sajtot, de legközelebb megyek bevásárolni megnézem:-))
    Édesek a gyerekek, Borisz jobban van már?
    Jobbulást nektek:-))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki, de hol a kóstoló? :))

    VálaszTörlés
  4. Gesztike, csalódottan következtettem ki, hogy nem te lettél az abszolút győztes. Sokak számára azért mégis csak Te!
    Borisz még mindig nem az igazi, ijesztő erővel köhög, és elképesztően étvágytalan. Remélem nem esik vissza, a mai nappal az antibiotikum is elfogyott. köszi az érdeklődésed!

    VálaszTörlés
  5. Marcsikám,
    sajnos elfogyott, de az is, amit Te küldtél a gyerekeknek. Én is loptam belőle, mindenkinek nagyon ízlett. kösz nagyon.

    VálaszTörlés
  6. Ildikó,
    köszi a dicséretet, egyébként tényleg nagyon jó, bár a gyerekek egyáltalán nem rajongtak érte.

    VálaszTörlés