Szardíniai lepénykenyér

Lelki szemeim előtt nyár volt. Csodás nyári meleg, hűsítő fuvallattal. Boldog gyerekzsivaj és jó barátokkal teli önfeledt hangulat. Legyünk reálisak. Inkább tél van még mint tavasz. A hangos, és boldog és örök gyerekzsivaj megvan. Tavaszodik és küszöbön már a nyár. Van realitása az álmodozásnak. Sütöttem ma valami igazán nyárit. Kerti partihoz valót. Még tél van, parti nélkül, így is jó volt. Mert itt vannak a gyerekek és egy lelkes férj. Ha a gyerekek nem is, a férj mindig, minden körülmények között, próbálkozásaim sikerüljenek bárhogyan, de értékeli azt, ami általam az asztalra kerül. És én ezért nagyon hálás vagyok. Már alig várom, hogy valakit kényeztethessek a kertünkben ezzel a különleges ízvilágú és hangulatú lepénykenyérrel. Másképp élek most ebben a házban. Másképp mint szoktam. Minden kiválasztott padlólapban, minden falszínben, a szobák kialakításában benne van az egyéniségünk és a szívünk. A kertben. A kavicsokban. A bokrokban és fákban, amelyek még csemeték. Elfogódott nosztalgiával nézek rá, sóhajtanak a falak, átitatódtak titkos gondolatainkkal, történeteinkkel, örömeinkkel és könnyeinkkel. Minden háznak meg van a maga története és minden házban lévő fának és virágnak meg van a maga meséje. Van egy hosszú törzsű gömb koronájú fiatal fa a kertünkben. Ha kinézek a háló ablakunkból reggel az első pillantásom ennek a csodás fának a gyenge, zsenge törzsére téved. Ki gondolná az  udvarunkba  belépve, hogy ez a csodálatos, sudár fa egy fa, a FA, amit Hanna emlékére ültettünk. Ez a Hanna fája, a Hanna kiskertjében. Hanna meghalt, mi is picit vele, félig tébolyult állapotban jártuk a kertészeteket, keresve, kutatva egy fa után, amely méltó hozzá. A város másik végében találtuk rá. Olyan hosszú volt a törzse, hogy autóval nem tudtuk haza hozni. Fogtuk, hoztuk némán Anya és Apa, gyalogolva átszelve a várost egy órán át. Ez lett a Hanna fája. 



ott a távolban az a magas, kecses vékony törzsű fa

A reggeleim első látványát nyújtó növényének ez a története. Így susogja el minden növény a hozzájuk tartozó emberek történetét. Ne gondoljátok, hogy a fájdalom mellett nincs öröm, hogy a könnyekben nem lehet mosoly.  Mert minden mögött emlék lapul és minden fájdalom alapja valaha öröm volt. Ez az otthonunk. Itt látjuk vendégül a hozzánk betérőket. 

Szardíniai lepénykenyér:

2.5 dkg élesztő

35 dkg liszt

15 dkg kukoricadara

1 tk. só

fűszerek: kakukkfű, bazsalikom, köménymag.......

2 ek. olaj

2 ek. olívaolaj

1.5 dl langyos vízben pici cukorral az élesztőt felfuttatjuk. A száraz összetevőket elkeverjük - liszt, kukoricadara, só, fűszerek -, majd jöhet hozzá az élesztő, az olaj, és igény szerint langyos víz, ha kéri a tészta. Miután megdagasztottuk a tésztát, letakarva, meleg helyen kb. 45 percig kelesztjük. A sütőnket előmelegítjük 240 C-ra, és a tepsiket sütőpapírral kibéleljük. A tésztánkat 8-10 részre osztjuk, és jó vékony kerek formákat nyújtunk belőlük, majd ráhelyezzük a tepsinkre. Ha a sütő elérte a kívánt hőfokot, kb. 5-10 perc alatt készre sütjük őket. Egymás tetejére sorba rakosgatjuk őket, de mind közé teszünk egy papírtörlőt majd a tetejére egy tányért, hogy kicsit le lappangassa őket.

 Mielőtt neki látnánk a bekebelezésüknek, ízlés szerint tálalhatjuk olívaolajjal megkenve, megszórva sóval, friss rozmaringgal, kakukkfűvel. 

Én most a nyáron eltett aszalt paradicsomom fokhagymás olajával kentem meg a lepénykéket, megszórtuk aszalt paradicsommal, póréhagymával, friss rozmaringgal majd átmelegítettük a sütőben. 

 A végén pedig szardíniát ettünk hozzá! Nyári, olaszországi, önfeledt hangulat! Ez igen!