megint hétfő

Megint Hétfő.....Igen, igen hétfő. A hét oly népszerűtlen, a hét nem szeretem első napja. Hétfő, ami általában mindenkinek lusta, álmos, rosszkedvű. Akadályozott. Általunk. A vasárnap finomságokkal teletömött pocakjaink miatt. A gyűröttre aludt testünk és arcunk miatt. A "- Na és ma mit vegyek fel?"- reggeli találós kérdés miatt. A döcögős reggeli indítás miatt. Mert olyan korán van, mert olyan hét eleje van... Közfelfogás a hétfőről, ami alól én sem vagyok kivétel. Pedig valójában minden vég, valaminek egyúttal a kezdetét is jelenti. A kezdet pedig mindig új lehetőséget hordoz. Új lehetőséget a megújulásra, az újrakezdésre. Arra, hogy csodák történhessenek. Hétköznapi hétfői csodák, akár.

Megint Hétfő......Arra gondoltam, hogy "rendszert csinálok az idegeitekből". Hétfőnként összegzem az elmúlt hetet, eseményeket. Koncentrálva kifejezetten arra, ami jó volt benne. Nem. Arra koncentrálva, hogy megosszam veletek azt, ami fontos volt nekem az elmúlt hétben. Érzelmileg értelmes dolgokról próbálok írni, eseményekről és tervekről, amik így-vagy úgy hatottak rám. Az érzelmek, események, melyek az életem szerves részei.

Szeretnélek Titeket arra ösztönözni, ha van kedvetek csatlakozzatok hozzám. Csak annyit kell tenni, hogy összegzitek Ti is az elmúlt hetetek dolgait egy olyan fotóval, amely kifejező és beszédes és írjatok hozzá kísérő szöveget. Majd ide látogatva hozzám, linkeljétek be a blogotokon lévő bejegyzéseteket a nálam található aktuális Megint Hétfő bejegyzésem megjegyzéséhez, hogy ellátogathassunk hozzátok mi is. És hogy mi értelme? Kíváncsi vagyok a gondolataitokra, érzéseitekre, az éppen Titeket most foglalkoztató dolgokra. Közösség kovácsolódhat belőle. Lehetőség arra, hogy segítsük, támogassuk egymást, hogy jó barátságok születhessenek.

Megint hétfő.......... Nem tudom, fogalmam sincs, miről fog szólni ez a bejegyzés. Túl sok minden van. És mégis túl kevés. Sok minden volt a héten. Sok dilemma, és döntések is születtek. Olyan döntések, amelyek messzire mutatnak, de most senki nem tudja, mi lesz a következménye. Nem hiszek a véletlenekben, azt hiszem,  minden gondolatnak, döntésnek meg van a maga értelme. Meg vagyok ijedve. Mert valami lök, taszít el, valami húz, húz vissza, marasztal. Játszadozás a gondolatokkal, a döntésekkel. Nem játék ez. Komoly, nagyon is komoly. Végig rohanom a napokat, mert mindig izzok, mert képtelen vagyok bármit félgőzzel megélni. Emögött az eszeveszett rohanás mögött érzelmek húzódnak, félelmek és vágyak, öröm és meghatottság, emlékek és tervek. Volt sok minden a héten. Megharagudtam az Anyukámra. És láttam, a Nádját mennyire bántja ez. Végig tudtam, hogy én nem tudok sokáig haragudni. Senkire, nemhogy az Anyukámra, most mégsem engedtem. Közben azon gondolkodtam, mi értelme a haragnak? Miért van az, hogy képtelen vagyok megbocsátani azonnal? Én, aki láttam, és tudom, mi az élet értelme. És miközben makacsul ellenálltam a szívemben már régen eluralkodó megbocsátásnak, titokban beismertem  szégyellem magam makacs kitartásom miatt, számon mégsem jött ki szó. Elutasító voltam és bezárkóztam, pedig nagyon is tudom, hogy az élet nem kiszámítható. Elfelejtettem, hogy mindennek következménye van. Következménye lehet, annak is, ha a harag mellett döntök és megbűnhődhetek rossz döntésem miatt. Erre mindig, minden körülmények között emlékeznem kellene! Nem is értem, hogyan vesszük magunknak a bátorságot, hogy büntessük a másikat? Nem vagyunk mi Istenek! Nem hiszem, hogy véletlenül keveredünk helyzetekbe. Nem hiszem, hogy véletlenül találkozunk emberekkel. És nem hiszem, hogy véletlenül vannak barátok, akik mindig kitartanak mellettünk, és azt sem hiszem, hogy véletlen, hogy néhányan csak átutazóban vannak az életünkben. Szomorú, de nem leértékelendő, hogy vannak emberek, akik csak valameddig és valamilyen minőségben vannak mellettünk. Mint egy project, érnek vége kapcsolatok. De az ember családja, nem átmenet, talán még csak nem is egy életre szóló, örök, újrakezdés egymással. Hiszem, hogy örök és állandó, még ha több dimenzióban is. Védekezik az agyam, magamnak teszek szívességet, hogy könnyebb legyen elviselni 1-1 veszteséget. Mert így nincs kezdet és nincs vége. Néha hátulról támadnak az érzelmek. Mint ahogyan amikor ide ültem a gép elé, fogalmam sem volt, miről fogok írni, most pedig a szívem tele van szeretettel. Mindegy, hogy a gyerekkoromra gondolok, arra a családra, ahová születtem. A testvéremre, az apukámra, vagy az anyukámra. És az is mindegy, hogy a gyerekeimre gondolok e, vagy a férjemre. Ők mindannyian a családom. Mindegy, hogy vannak, akik meghaltak és szerencsére a többiek élnek. Az van, hogy velük kapcsolatban a szeretet szó jut eszembe, és ilyenkor ott, a szívem táján egészen különös érzés árad szét, hatalmas hálával vegyülve. Vággyal, hogy tartsa meg az Isten nekem Őket!

 Nem véletlenül jöttek ezek a gondolatok, hiszen ha a hétre gondolok események táncoltak a szemem előtt, amelyek szembesülésre késztettek. Arra, hogy újra és újra döbbenjek az érzelmek, de leginkább szeretet és megbocsátás, a türelem fontosságára. Összezördülés Anyukámmal. Azután Borisz betegsége, ami annyi aggódást hozott magával. Azután a Nádja öröme az új görkorcsolyájának. 

 

A családom, amelyben nem lehet könyörtelenség, nem futhatunk köröket, nem játszmázhatunk, nincs büszkeség. Szeretnünk kell egymást és kész! És erre meg kell tanítanunk a gyerekeinket! Úgy kell viselkednünk, hogy értsék, tudják, hogy mindig, minden körülmény között bázisok vagyunk, akikhez fordulhatnak. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy nincs harag, nincs sértődékenység, nem büntetem a másikat érzelemmegvonással, nem zsarolom érzelmileg, csak hogy elérjem a célomat. Az én gyermekkori családomban nem volt divat a sértődékenység. Sosem zsarolt bennünket az Anyukám. Szerencsére belőlem is hiányzik az erre való hajlam legapróbb szikrája is.  A Nádja és Borisz nagyon jó tanítványok. És nekem nagyon jó tanárom volt! Most rajtam a sor! Megpróbálom!

Ma a piacon megtalált egy cigány asszony. Teljesen gyanútlan voltam. Ki sem fogjátok találni, hogy hol ácsingóztam. Sosem gondoltam volna, hogy eljöhet az az idő, amikor a piacon nem csak a ruhák bűvöletében égek majd, hanem a lábasokat is mély érdeklődéssel nézegetem. Sőt. Tovább megyek. Megfogom, megtapogatnom, és érdeklődőm. Mi mire jó? Melyik a jobb? És miközben én már beszélgetésbe elegyedtem az eladóval és vásárlókkal egyaránt,  egy cigány asszony már mellém is vetődött. A kesztyűmet húzogatta a kezem után kutatva, miközben megadva magam védekezni próbáltam, már a tenyerem böngészte. Hátat fordítok a jóslásnak, az asztrológiának. Mert rombol, stigmatizál, életeket dúlhat szét. Következetesen ügyelek arra, hogy ne lássák a születési dátumomat asztrológus tanoncok, és ne lássák a tenyeremet önjelölt tenyérjósok. Igen is félek, Hanna után én már nagyon félek......................

Ez a nő elkapott, és én csak sodródtam az árral, miközben nagyon is tudtam, hogy minek az áldozata vagyok. Kicsikart belőlem 100,-Ft-ot. Lesznek akik örülnek majd, és lesznek akik szomorkodnak, mert 90 éves koromig fogok élni, egészségesen ráadásul, és gazdagon. Megáldott és rontást levett, 100,-Ft-ért. Jó üzlet volt! És azt hiszem igen, az ilyen jóslásokat szeretem. Önbeteljesítem!