megint hétfő

Megint Hétfő.....Igen, igen hétfő. A hét oly népszerűtlen, a hét nem szeretem első napja. Hétfő, ami általában mindenkinek lusta, álmos, rosszkedvű. Akadályozott. Általunk. A vasárnap finomságokkal teletömött pocakjaink miatt. A gyűröttre aludt testünk és arcunk miatt. A "- Na és ma mit vegyek fel?"- reggeli találós kérdés miatt. A döcögős reggeli indítás miatt. Mert olyan korán van, mert olyan hét eleje van... Közfelfogás a hétfőről, ami alól én sem vagyok kivétel. Pedig valójában minden vég, valaminek egyúttal a kezdetét is jelenti. A kezdet pedig mindig új lehetőséget hordoz. Új lehetőséget a megújulásra, az újrakezdésre. Arra, hogy csodák történhessenek. Hétköznapi hétfői csodák, akár.

Megint Hétfő......Arra gondoltam, hogy "rendszert csinálok az idegeitekből". Hétfőnként összegzem az elmúlt hetet, eseményeket. Koncentrálva kifejezetten arra, ami jó volt benne. Nem. Arra koncentrálva, hogy megosszam veletek azt, ami fontos volt nekem az elmúlt hétben. Érzelmileg értelmes dolgokról próbálok írni, eseményekről és tervekről, amik így-vagy úgy hatottak rám. Az érzelmek, események, melyek az életem szerves részei.

Szeretnélek Titeket arra ösztönözni, ha van kedvetek csatlakozzatok hozzám. Csak annyit kell tenni, hogy összegzitek Ti is az elmúlt hetetek dolgait egy olyan fotóval, amely kifejező és beszédes és írjatok hozzá kísérő szöveget. Majd ide látogatva hozzám, linkeljétek be a blogotokon lévő bejegyzéseteket a nálam található aktuális Megint Hétfő bejegyzésem megjegyzéséhez, hogy ellátogathassunk hozzátok mi is. És hogy mi értelme? Kíváncsi vagyok a gondolataitokra, érzéseitekre, az éppen Titeket most foglalkoztató dolgokra. Közösség kovácsolódhat belőle. Lehetőség arra, hogy segítsük, támogassuk egymást, hogy jó barátságok születhessenek. 

Az ünnepnapokkal teljesen össze zavarodtam, nem nagyon érzékelem mikor milyen nap van. Szóval ma megint hétfő. Ez a hét az érzelmek jegyében telt. Persze jó kérdés, nálam melyik hét nem? Kevés olyan dolog van, amely nem vált ki belőlem érzelmeket. Kezdődött a nőnappal. Amit alapjáraton nem szeretek. Most mégsem volt ellenemre. Két dolog van, ami ellenérzést vált ki belőlem. Az ünnep el üzletiesedett arculata, bár ez leginkább az üzleti világ kudarca. Lefokozzák az ünnep hangulatát az aránytalanul magas áremeléssel, mintha egy nap alatt, vagy azalatt a néhány kötelező ünnep nap alatt akarná mindenki megalapozni az éves hasznát. Persze lehet, hogy nem jó ötlet a férjem reakciójából kiindulni, akit mélyen sokkol az ilyenkor kígyózó tömeg a boltokban, és a szemtelen áremelés, ami miatt legszívesebben elhalasztaná az egész ünneplést. És itt van a dolog kötelező jellege, az elvárás. Hogy néz az ki, hogy nem viszünk virágot a nőknek? És milyen érzés nőként nem kapni virágot nőnapon? Pedig nőnek lenni nagyon jó. Boriszkámtól is kaptam egy kis szívecskés lapot, és Incike néninek hála, nem maradt ki a Nádja és Anyukám sem belőle. Olyan büszkén szorongatta és tartotta számon, mintha tudná miről van szó. Mondtam már, hogy Borisz mennyire szórakoztató kis bohóc? Hihetetlen fazon. Mintha az élet ezekkel a gyerekekkel akarna kárpótolni bennünket! Hálás vagyok a sorsank a gyerekeinkért!

Március 09. 
8 évvel ezelőtt kíváncsisággal és némi félelemmel tudatosodott bennem, hogy valami elkezdődött. Hajnal volt, fél egy. Csak én voltam fenn, és az első görcs. Reménykedtem, hogy nem a fájások kopogtatnak ajtónkon. Nem ébresztettem fel a férjem. Egy ideig. Olyan bizonytalan voltam. Felébresztettem, és egy ideig együtt bizonytalankodtunk. Tudtuk, elérkezett az idő valakinek az érkezésére. Csak reggel 7 körül mentünk be a kórházba, ahonnan még haza küldtek bennünket, de a fájások megbízhatóan jelezték, valaki kitartóan küzdi magát a világra. Számomra a szülés elképzelhetetlen volt hétvégén és nappal. Hanna mégis vasárnap ebéd után érkezett. Csak néztem a szülő ágyról kifelé az ablakon. Néztem, ahogyan az emberek ételhordóikkal az ebédjükért igyekeznek. Hát igen, ebéd idő volt. Nekünk Hanna érkezett. Csupa magzatmázasan, csúnyácskán mint egy kis erdei manó a 47 centijével és 2 kg 35 dekájával.
Mondtam már, hogy dupla életvonala volt? Fogalmam sincs, mit jelent. Csak eszembe jutott. Születés nap. Imádom a virágokat. Mindig ácsingózom a virágboltokban, képzelődöm, csodás csokrok után vágyakozom. Születésnapra az emberek virágot visznek azoknak, akiket szeretnek. Minden március 9-én én is beállok a virágboltba, és csodás, rózsaszín, pillangókkal, gyöngyökkel ékesített, csillogó kis csokrot készíttetek. Valakinek, akit nagyon szeretünk. És ezzel az édes kis csokorral, most már 4-en kisétálunk Hanna sírjához. A gyerekek szaladgálnak. Nádja akkurátusan elhelyezi a virágcsokrot. Borisz csigákat gyűjt, és pakolgatja a síron található figurákat. Nekik köszönhetően nincs alkalom hosszasan merengeni a sír előtt állva. Sosem ott fáj a legjobban. Meg van  a véleményem az temetési szokásokról. Ma már másképpen csinálnám. Nincs fájdalmasabb, kegyetlenebb arcul csapás, mint a gyerekünk sírja előtt állni. Minden alkalommal a veszteséget, a hiányt demonstrálja. És lelkiismeretfurdalást kelt. Van benne valami kötelezettség jelleg. Az emlékek sosem kérnek engedélyt, és sosem jelzik előre, hogy megállíthatatlnaul érkezni igyekeznek. Bármikor támadhatnak, de leginkább nem akkor amikor ott lenne az ideje és helye. Nem tudom elmondani, mit érzek. Csak arról tudok beszélni, mennyire elképzelhetetlen ez a történet. Volt egy kislány. A mi kislányunk. Csodás kis élet. Felébresztett. Tudatomra ébresztett. Az ember sorsa nehezen értelmezhető. Tényleg miért velünk történt mindez? Miért minket válaszott szüleinek? Hol lehet most? Tényleg hol? Láttam meghalni. Milyen bátor volt! Másfél évesen. Jajveszékelés, szűkölés nélkül hagyott itt bennünket. Nem tudtam, de búcsúzott: - Anya, Apa, Cini...............! Boldog és büszke vagyok, hogy mi lehettünk a szülei! Boldog Szülinapot!

Szombaton Csajos klub volt. Marcsi és Timi kezdte szervezni, és makói viszonylatban valódi siker sztori. Legalább 15 csajszi havonta egyszer össze jön. Hajlamosak az emberek begubózni és béna kifogások mögé bújni, csak ne kelljen emberekkel találkozni. Pedig nincs értékesebb dolog az életben mint barátokkal és a családunkkal együtt lenni. Ott a klubban, nem vagyunk egyformák. Sőt nagyon is sokszínűek vagyunk. Helye van mindenkinek, mindenféle egyéniségként, és ettől igazán színes a világ és az együttlét. Van aki szőke, és vannak barnák, van aki festett és van aki természetes. Van aki sminkkel és van aki nem tud - ez lennék én -, és van aki vékony és van aki molett. Van aki laza, és van aki először feszeng, van aki csendes és van aki nem.  Nem túl szervezett, nem épül koreográfia köré ez a pár órás együttlét. Azt hiszem tévedek. Van egy igen jelentős vezérszál, még pedig az evés. Többünk hoz valamilyen süteményt. Mindig nagy öröm a többiek sütijeit végig kóstolni és a sajátomat tukmálva kínálgatni. És persze az irdatlan mennyiségű röhögés sem elhanyagolandó. Szóval rajta, senki ne fogja magát vissza, sosem késő bele vágni és szervezni egy jó kis baráti kört. Higgyétek el, megéri!