Most olvastam bele egyik makói ismerősöm blogjába - www.encsiandboti.blogspot.com -. Az utolsó bejegyzését sem voltam képes végig olvasni, mert oly mértékben felkavaró, hogy sűrű könnyfátyol mögül próbálgatom magam újra összerakni. Mélységesen megrázó, fájdalmas és felháborító amin a gyerekeik betegeskedéseik kapcsán átélnek. Nem értem és nem tudom elfogadni azt, ahogy az emberekkel fajtól, nemtől, életkortól függetlenül viselkednek orvosok és az egészségügyi személyzet. Nem beszélve a kiszolgáltatottságunkról! Emberileg elfogadhatatlan a betegekhez való viszonyuk, szakmai dilettanizmusuk elképesztően vészjósló. Mi másért lehetnék újra és újra, napról napra megunhatatlanul, mindenféle közhelytől mentesen, mélységesen hálás, mint a szertetteim jelenlétéért, és az egészségükért. Mi más lehetne életünk legnagyobb vágya, mint hogy soha, de soha nem kelljen orvoshoz fordulnunk, hogy mindig és mindörökké mindannyian legyünk egészségesek. És ez alól remélem én sem leszek soha kivétel!
Hová lett az orvosokba vetett bizalmam? Elvitte magával Hanna....
Őszintén nagyon sajnálom, hogy ennyire felkavartalak Évi! Néha olyan érzéketlen vagyok, nem is jutott eszembe, hogy ez a bejegyzés micsoda szörnyű sebeket szakít fel benned. Sajnálom.
VálaszTörlésSokszor puszillak, és ölellek!
Remélem megbocsátasz érte, és elhiszed, hogy nem szerettelek volna így lesújtani.
Látod, mondtam én, hogy vigyázz, nehogy az én pesszimizmusom lenyomja a te optimizmusodat. Úgy volt, hogy te adsz nekem pozitív gondolkodást, nem én döngöllek a földbe!
Nézd abból a szemszögből, hogy íme, láthatod, hogy van küldetése az alapítványnak! Van mit tenni ebben a "gyerekbarát" egészségügyben.
Fel a fejjel, én már kezdek optimistább lenni, mert éppen egészségesek :-)
Nincs miért elnézést kérned! A Hannával kapcsolatos szörnyűség sajnos örök és kitörölhetetlen. Mindig fognak felkavaró hatások érni és erről sosem az tehet, aki kapcsán ezek az emlékek előtörnek. A dolog azért és attól fáj nagyon, ahogy és amennyire és amiért még mindig annyian rettenetesen rosszul működik minden a kórházakban! Amit nehezen tűrök nagyon, az az emberek nem megfelelő hozzáállása a gyógyításhoz és betegekhez. Veletek kapcsán pedig csak a mélységes megértés van, amit átéltek a gyerekek betegségei kapcsán. Újra élem veletek az aggódást, rettegést............Az, hogy a veletek történtek kapcsán sírva fakadok, ez nagyon is gyógyító. Néha szükség van újra a felszabadító sírásra, mert a fájdalom és emlékezés ugyan nem mindig ugyan olyan erős intenzitású, de örök, csak vannak napok, amikor elkentebb, elnyomottabb.
VálaszTörlés