2010. október 27., szerda

folyt. köv. Budapest

Csak néhány szó még, a Budapesti légyottunkról. Kötődünk Budapesthez, mert a férjem budapesti születésű, ott élte a gyermekkorát, ott volt ovis, iskolás és egyetemet is ott végzett. 
férj megint Budapesten, a táskájában mi mással, mint tönkölybúzaliszttel
Én vagyok a kizárólagos ludas abban, hogy Ő már nem Budapest szerves része. A szülei és a testvére - érthető módon -, még ma is ott élnek. És ebben a városban él, életem pár legmeghatározóbb barátja is. Akikből nincs sok. Rettenetesen kevés van. A gimnáziumi barátaim, akikkel mindig ott folytathatom, ahol abba maradt a beszélgetés, és akikkel úgy tudok vihogni újra mint egy 16 éves kamasz, sajnos bizony ott élnek. És ott él azok közül is jó néhány csodás ember, akikkel az egyetemi utolsó gyakorlati évem alatt ismerkedhettem meg, az akkori gyakorlati és egyben munkahelyemen. Csodás, csodás emberek, akikkel nem csak munkatársakká válhattunk hanem barátokká is, akkor, amikor az ember már tárulkozik ki könnyedén.
Egy közülük Judit, Emma és Ákos baba Anyukája
Számomra a budapesti kiruccanások híre mindig nagyon nagy kalandot jelent. Egyenlőségjelet a jó beszélgetések, klassz kávézások, a csajos plázalátogatós, ácsingózós, próbafülkés röhincsélős barátnős együttlétek, családi hatalmas evések, és a gyerekekkel való közös nagyvárosi kalandozások között.
a fagyi télen-nyáron jöhet mindkettőjüknek
Mindig várom, mert a kisvárosi, evárosi lét le és beszűkült lehetőségéhez képest Budapesten lenni, óriási szárnyalást jelent. Elsősorban az emberi kapcsolatok terén.
ők is ott folytatták, ahol a múltkor abba hagyták
Nádja az egyik Unokatesóval

Mert Makón sem a múzeum vagy könyvtár a kevés, hanem az emberi kapcsolatok és ápolásuk felületessége a sok. Az itteni mindennapokban ezért visel számomra oly nagyon értéket az a néhány ember, akik itt vannak körülöttünk kézzel fogható közelségben. Nehéz nekem besimulni a masszába, a nem pozitív rohanásba, a könyörtelen nemtörődömségbe, mert manapság ezek fészkelték be magukat az élet számomra legnagyobb értékeinek - a kapcsolatok, és azok ápolása helyébe -. 
Úgy alakult, hogy a mostani látogatásunk alkalmával kevesebb emberrel tudtunk találkozni, mint amennyinek örültem volna. Kisgyerekesek lévén elsőrendű szabály, ha bárkinél beteg bármelyik gyerek, találkozó lefújva. Több időnk jutott viszont a családdal együtt lenni. Nem mellesleg Borisz oly mértékben zavarodott össze a nem otthonlét új hatásaitól, hogy gyakorlatilag az alvással töltött óraszámunk aránya lenullázódott. Ezzel egyenes arányban a kedvünk és humorérzékünk és hatványozott hanyatlást, Borisz hisztivel töltött óraszámainak mennyisége pedig halmozódott növekedést mutatott. Erzsike mama főzőtudományának köszönhetően a kilóim száma pedig  X+ 2-vel növekedett. Erzsike mama mellett azért én is adtam az érzésnek, a túrós pogik mellett, ezekkel a citromos sütikkel!
citromkrémes süti

2 megjegyzés:

  1. Jöhet a recept! :-)
    Ja, és Bp-tel kapcsolatban: Én Szegeden töltöttem a fősulis éveimet, de Makó még ahhoz viszonyítva is egy igavonással teli porfészek. Valóban mindenki kénytelen a saját bajait kergetni, ha van munkája azért, ha nincs, akkor meg azért rohangálni, mint pók a falon.
    Ehhez jön, hogy őszintén szólva egy nagyobb cuki se maradt a városban, ahová kisgyerekkel beülhetne 2 anyuka beszélgetni... vagy csak két felnőtt úgy beszélgetni, hogy a 10 nm-en ne hallja mindenki, és ne könyököljenek a kávédba a szomszéd asztalnál ülők.
    Remélem jól éreztétek magatokat!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. A városhoz no komment, a süti recepttel pedig hamarosan jövök. Olvastam a blogodat, hát mit ne mondjak, nagyon szorítok nektek.

    VálaszTörlés