2010. október 26., kedd

Első önálló közös autóutam a gyerekekkel

Úgy izgultam az első, gyerekekkel megtett önálló út miatt, mint egy gyerek, aki másnap osztálykirándulásra megy. Nem csak izgatottság volt ez, félelemmel vegyített. Magabiztosságom hiánya megnyilvánul sok területen, melyek között a vezetés és tájékozódás dobogós helyett foglal el. Szóval rém keveset aludtam, a gyerekek nem kivétel. Bárhogy küzdöttem velük, este 11-kor még javában kuvikoltak. Reggel 6-kor felkeltem, igyekeztem előkészülni a csomagokkal, hogy a gyerekekre csak rá kelljen húznom a ruhájukat, egy kis reggeli, hogy legkésőbb 8-kor indulhassunk. 7 órakor kéz a kézben maguktól vonultak ki a nappaliba. Olyan jó testvérek, állati aranyosak voltak. Reggelit nem kértek, gondolom, ők is izgultak. Szuperül tartottuk a tervezett indulást, még úgy is, hogy nekem kis millió dologért kellett vissza szaladnom, mert hol ezt, hol meg azt felejtettem a házban. 11 órára Budapesten voltunk Mamáéknál úgy, hogy Apát is felvettük a reptérnél. Semmit nem tévesztettem el, - nem mondom, volt jó néhány bizonytalansági tényezőm -, de végül mindenhová tökéletesen odaértem, és nem volt egyetlen tévesztésem sem. Az autópályán lévő első előzésem után úgy éreztem, hála az égnek, megúsztuk ép bőrrel. Szorítottam a kormányt, csak az útra koncentráltam, és nagyon tele volt a gatyám. De a következő és még következőbb előzés már egyre jobban ment. Na nem állítom, hogy én voltam az autópálya szupersztárja, de legalább nem 80-val totyogtam, és úgy vettem észre a gyerekek is nagyon élvezték az utat. Olyan okosak. - Nem az én gyerekeim, úgy általában a gyerekek. -. Megbeszéltük, hogy nekem most nagyon figyelnem kell, azért is, mert fontos a vezetésre koncentrálni és azért is, hogy ne tévelyegjünk el. Nem mondom, volt pár próbálkozásuk, amikor kölcsönös szuttyogtatásba fogtak, de kérésre mindig abba hagyták. 
Indulás előtt 1 nappal nagyon sütöttem a pogácsákat. Azt gondoltam, hű, milyen jól kitaláltam.  Biztosan habzsolják majd, és a kocsi is viszonylag kúlturált marad majd. Elmondom mi történt. Egyetlen darabot sem ettek belőle. Nádja ugyanis azt gondolja, hogy hányásprvencióként a Hamlet majszolás a legműködőképesebb. Na és ha a Nádja Hamlettet eszik, nem gondolom tán, hogy a Borisz mást fog enni? A pogácsák végül persze elfogytak, - bár nem az úton - és nagyon is jó szolgálatot tettek, de megint csak bebizonyosodott, hogy ember tervez, Isten végez!
A két jó madár a kocsiban
fent nevezett túrós pogik Limara receptje alapján - www.limarapeksege.blogspot.com
Nagyon boldog vagyok, és kicsit büszke is. Tudom, hogy másnak egy ilyen élmény meg sem kottyan. De nekem csak utólag bizonyult élménynek, elsőre inkább kihívásnak. Hihetetlen mikre képes az ember. Képes túl lépni önmagán. Ezer éves, betokosodott félelmein, megrögzött hiedelmein. Akár önmagával szemben, akár a világgal. 
folyt.köv.

3 megjegyzés:

  1. Szuper! Örülök, hogy minden rendben ment!:)

    VálaszTörlés
  2. Nem ismerjük egymást, véletlenül jutottam el hozzád, de nagyon büszke vagyok rád és kissé irigyellek is.Én 21 éves jogosítvánnyal és három gyerekkel nem merek vezetni. Engem már nem zavar, de a férjem már szinte naponta dörgöli az orrom alá, hogy mennyivel könnyebb lenne az élet ha vezetnék.Nem érti meg, hogy szinte rettegek a közlekedéstől. Tudom, hogy a rutin segítene ezen, de irtóra félek. Egyszerűbb az élet ha megkímélem magam is és a közlekedésben részt vevőket is ettől a tortúrától. De Te nagyon ügyi vagy: legyőzted önmagad. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Köszi Marcsi, hogy gondoltál ránk, és itt is megemlítem, hogy az új kenyered - csokis - cukkinis -, isteninek tűnik! Bárcsak a mi otthonunkban lenne...............

    Kedves Kriszta,
    nagyon boldog vagyok, hogy írtál nekem. És bár nagyon kevés időm volt még ma, rákukkantottam a blogodra és a csodálatos remekművekre amiket készítesz. Gyönyörűek. Elkalandozom még majd hozzád, szerintem a Nádja is talál majd nálad sok gyönyörűséget.......
    Hát, nagyon szépen hangzik, hogy legyőztem önmagam. Bizonyos értelemben igen, de ez még csak a kezdet. Vagyis, ez a kezdet. Megéri össze szedni a bátorságunkat, mert nagyon nagy sikerélmény. Másrészről, nagyon nagyon fontos szerintem, mert bármikor szükség lehet erre a tudására az embernek. És ha már akár csak tudogatunk valamit, érdemes nem hagyni elveszni, mert sok munkád van benne, és mert minden egyes dologgal, amit tudunk, többek vagyunk önmagunk számára és a környezetünknek. Engem az fog vissza, hogy maximalista vagyok és túlságosan meg szeretnék felelni mindenkinek, és arra is képtelen vagyok, hogy mai kort átitató normáknak megfeleljek. Értem ez alatt azt, hogy ha az országúton nem megyek 140-el, akkor szorongok, hogy biztosan feltartok mást a haladásban. Ez most picit ésszerű kényszerhelyzet is volt, ami bármikor adódhat az ember életében, nem volt kötelező, de jó alkalom arra, hogy ne futamodjak meg. Megérte nagyon, bár tudom, hogy legközelebb is nagyon fogok izgulni. Ne hagyd hogy elvesszen ez a tudásod, nagyon nagy dolog van a kezedben. Kezd piciben, apró lépésekben a saját tempód szerint. Nagyon nagy boldogságot jelent, szabadságot és magabiztosságot. Kevésbé leszel kiszolgáltatott és ezzel a családodnak és gyerekeidnek is nagyon nagy örömet fogsz okozni. Köszönöm, hogy megtiszteltél, hogy írtál nekem, hogy megdicsértél, és remélem hamarosan megint hallok felőled, ami akár egy apró vezetési beszámoló is lehet! szeretettel f.évi

    VálaszTörlés